Augusztusban nem változtak a termelői árak előző hónaphoz képest, éves összehasonlításban azonban - az elemzői várakozásokkal összhangban - 1,8 százalékkal áremelkedés volt megfigyelhető.
Az áringadozásokat mutató élelmiszerárak és energiaárak nélkül számolva a termelői árak 0,1 százalékkal emelkedtek augusztusban, kicsit kisebb mértékben, mint a júliusi 0,2 százalék.
A munkaügyi minisztérium keddi adatai megerősítik, hogy Amerikában még mindig nagyon gyenge az inflációs nyomás. Ez nyugtatóan hathat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ma ülésezni kezdő vezetőire.
Éves szinten júliusban 1,7 százalékkal, júniusban 1,9 százalékkal nőttek a termelői árak.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?