Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az EP leváltott alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban felfüggesztette a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogát.
Az EP jogi bizottsága (JURI) által kedden elfogadott javaslatot támogatva a képviselők
kézfeltartással szavaztak a két gyanúba keveredett képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, amelyet január elején kértek a belga hatóságok.
Az Európai Ügyészség főügyésze korában, december 15-én két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpüraki mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezte.

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások közben.
A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.
Az eljáró belga bíróság december 22-én meghosszabbította Eva Kaili előzetes letartóztatását. Társainak december 14-i meghallgatását követően a bíróság mindhármuk fogva tartásának meghosszabbítása mellett döntött.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák