Elrendelte szombaton Robert Kalinák korábbi szlovák belügyminiszter előzetes letartóztatását a bazini speciális büntetőbíróság - közölte a szlovák törvényszék szóvivője helyi újságírókkal. Kalinák fellebbezett a döntés ellen, amiről a legfelsőbb bíróságnak kell majd döntenie, de a volt miniszter addig is őrizetben marad.
Robert Kalinákot hivatali visszaéléssel, bűnszervezet létrehozásával és támogatásával valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség. Az ügyészség azért kezdeményezte Kalinák előzetes letartóztatását, mert a vádhatóság szerint félő, hogy szabadlábon befolyásolná a tanúkat, szakértőket vagy más módon akadályozná az igazságszolgáltatást.
Az ügyben szintén érintett Robert Fico korábbi miniszterelnök, aki jelenleg parlamenti képviselő, ezért az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. Tibor Gaspar volt rendőrfőkapitány ellen szintén eljárás folyik az ügyben.
Fico és Kalinák is visszautasítja a vádakat, amelyeket politikai indíttatásúnak minősítettek.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának