Kerry napközben találkozik a versenyben maradt két elnökjelölttel, a nyerésre álló Asraf Gánival és Abdulla Abdullával, aki nem ismeri el, hogy az első fordulóban alulmaradt, és azzal vádolja a 2001 óta hatalmon lévő Hamid Karzai államfőt, hogy segített Gáni javára meghamisítani a választás eredményét. Gáni is csalással vádolja Abdullát.
"Már többször beszéltem mindkét jelölttel és Hamid Karzai leköszönő elnökkel is" - mondta Kerry mielőtt kínai látogatásáról Kabulba indult. Felszólította a jelölteket, hogy "mutassák meg: igényes államférfiak és vezetők egy olyan időszakban, amikor Afganisztánnak nyilvánvalóan szüksége van az ilyen tulajdonságokra".
"Döntő jelentőségű pillanat ez az átmenetben, alapvető fontosságú az ország majdani kormányzása és abból a szempontból, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek lesz-e kapacitása továbbra is támogatni az országot" - tette hozzá Kerry.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?