Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy határozottan fel fog lépni az EP-választási kampányban elhangzó hazugságok ellen. "Ha a kormányok olyan állításokat tesznek az EU-ról vagy a Bizottságról, amelyek nem felelnek meg az igazságnak, akkor reagálnunk kell" - mondta a politikus a német Funke Mediengruppe újságírójának az ORF szerint.
"Ezt most a választásokat megelőző hetekben fogom megtenni: a húsvét utáni szerdán vágok vissza nekik" - jelentette ki Juncker, aki szerint nagyon sok a manipulációs kísérlet.
"Már látom a kísérleteket, hogy befolyásolják az Európai Parlament-i választását. Ez több helyről érkezik, nemcsak Oroszországból, de uniós tagállamok is megpróbálnak álhírekkel hatni a választókra" - tette hozzá a politikus, aki példaként ki is emelte a magyar kormány kampányát és állításait.
Például a bizottság elnöke azt hozta fel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt állítja, hogy Juncker bűnös a brexitben. "A magyar kormány azt is terjeszti rólam, hogy én osztottam meg Kelet- és Nyugat-Európát. Miközben a Bizottság mindent megtett, hogy áthidalja ezeket a szakadékokat" - magyarázta az EB leköszönő elnöke.
Mint emlékezetes, a nagyobbik magyar kormánypárt felfüggesztéséhez vezetett az Európai Néppártban, hogy a pártszövetség által jelölt Jean-Claude Junckert a budapesti vezetés egy plakátkampányban Soros György embereként ábrázolta. A plakátokat azóta el kellett távolítani.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Kiakadt az orvosi kamara: a szemünk előtt zuhan a mélybe a pszichiátriai ellátás
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain