Habár a szeptemberi defláció mértéke elmaradt a várakozásoktól, immár sorozatban az ötödik hónapban csökkent a szigetország fogyasztói árindexe. Elemzők szerint a vártnál mérsékeltebb árszínvonal-csökkenést elsősorban atomerőművek leállítása okozta energiaár-emelkedésre vezethető vissza, de tartós deflációs nyomás nehezedik a japán gazdaságra.
Maehara Szeidzsi gazdasági miniszter az adatok közzétételét követően újabb monetáris lazításra szólította fel a jegybankot.
"A jegybankok világszerte lazítanak monetáris politikájukon. A japán jegybank februárban egy százalékos inflációs célt határozott meg, de ezt nem sikerült elérni. A folytatódó árindex-esés miatt arra kérem a jegybankot, hogy erőteljesebb monetáris lazítást hajtson végre" - közölte Maehara, aki kinevezése óta részt vesz a monetáris tanács ülésein.
A jegybank legutóbb szeptember közepén vitt véghez ilyen lépést, amikor 10 ezer milliárd jennel növelte eszközvásárlási programját. Elemzők várakozása szerint a japán monetáris tanács jövő heti ülésén újabb 10 ezer milliárdos keretbővítést jelenthet be, részben a politikai nyomás, részben a kedvezőtlen pénzügyi és gazdasági folyamatok miatt.
Mivel a jegybank a 0 és 0,1 százalék közötti sávban lévő alapkamatot már nem tudja csökkenteni, jelenleg az eszközvásárlási program a jegybank legfőbb gazdaságélénkítő eszköze.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!