Eszerint harminchat mandátuma lesz a százhúsz tagú kneszetben a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likudnak, és eggyel kevesebb, harmincöt a Beni Ganz vezette Kék-fehér centrista pártnak.
Nyolc parlamenti helyet szerzett a keleti vallásos zsidókat tömörítő Sasz párt, és a katonák szavazatai nyomán eggyel csökkent az ultraortodox askenázi zsidók Egységes Tóra Pártja képviselőinek száma, ők csak heten lesznek.
Az arab Hadas-Tal párt hat honatyát küldhet a törvényhozásba, a szociáldemokrata Munkapárt szintén, noha a Munkapárt képviselői az előző izraeli parlamentben huszonnégyen voltak. Avi Gabájt, a párt elnökét visszavonulásra szólította fel a párt titkára, és várhatóan hamarosan új elnököt választanak a számukra különösen lesújtó eredmény után - írta az MTI.
Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű jobboldali nacionalista pártja öt helyet harcolt ki magának, és ugyanennyit kapott az új, elsősorban a telepeseket képviselő Egyesült Jobboldal nevű párt.
Négy-négy helyet szerzett Móse Kahlon centrista Mindannyian (Kulánu) pátja, a baloldali liberális Merec, és a Raam-Balad nevű arab párt is.
A végleges adatok nyomán megmaradt a jobboldali-vallásos tömb korábbi előnye, 65:55 lett javukra az arány a parlamentben.
Végül hajszál híján, alig elmaradva a 3,25 százalékos bejutási küszöbtől nem politizálhat a következő, huszonegyedik kneszetben Naftali Bennet és Ajelet Saked Új Jobboldal nevű, néhány hónapja alakult jobboldali pártja. Ők a szavazatok újraszámlálását követelik arra hivatkozva, hogy a választási bizottság honlapján különböző időpontokban különböző adatok jelentek meg, amit az illetékesek technikai hibával magyaráznak. A panaszok miatt a szavazatok egy részét csütörtök este újraszámlálták, ellenőrizték, valamint kijavították a számítógépes adatrögzítés hibáit, és csak ezt követően jelentette be a választási bizottság a végső eredményeket.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető