Több hetes viszonylag nyugalmas időszak után palesztin fegyveresek az övezetből kilőttek tíz rakétát a közeli izraeli területekre. A Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer a tízből elfogott nyolcat, de a maradék kettőből egy lakóházba csapódott be a gázai határ közelében. Áldozatok nem voltak, csak anyagi kár keletkezett - közölte az izraeli hadsereg az MTI szerint.
Megtorlásul az izraeli légierő számos olyan célpontot támadott az övezetben, amely ismeretei szerint az övezetet irányító radikális iszlamista szervezethez, a Hamászhoz tartozó katonai létesítmény. Noha egyetlen palesztin szervezet sem jelentkezett azzal, hogy fegyveresei hajtották végre a rakétatámadásokat, az izraeli hadsereg szerint végső soron a Hamász a felelős ezekért. Palesztin egészségügyi források szerint a három sebesülés egy katonai kiképzőtábor területén történt, és egy 27 éves férfi halt bele sérülésébe.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba