Donald Trump elnök lánya elsőre furcsa lépést tett: az Ivanka Trump divatmárkát tavaly júliusban számolta fel, de Kínában elindította a márka levédetési eljárását. Ennek oka, hogy így jogilag felléphet a hamisítok ellen, akik visszaélhetnének a névvel.
Az öt márka közül négy (többek között napszemüvegre, esküvői ruhákra és magánóvodákra vonatkozó) vasárnap, az ötödik (pénzügyi szolgáltatások, adománygyűjtés és művészeti termékek árazása) január elején kapta meg az engedélyt. A kérelmeket 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, és fellebbezés hiányában 90 napon belül hatályba is lépnek az engedélyek - írja az Index.
Kapcsolódó
A lépés üzletileg logikus, politikailag viszont kínos is lehet: az amerikai elnök ugyanis jelenleg is tárgyal a tavaly indított vámháborújáról a kínai vezetéssel. Ha pedig épp a lányának üzleti ügye van az országban, amely állami hatáskörbe tartozik, akkor azzal Trumpot akár zsarolhatnák is.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság