A londoni Brent nyersolaj ára egy időre hordónként 28 dollár alá esett hétfőn, miután Irán zöld utat kapott olajexportja újrakezdésére. Az eladási hullám 27,67 dollár/hordónál fogott padlót, ami a fekete arany legalacsonyabb ára 2003 óta. Ezt követően kisebb korrekció következett, ami valamivel 28 dollár fölé tolta a Brent jegyzését.
Az észak-amerikai WTI ára 28,86 dollár/hordóig hanyatlott. Az elemzők első becslése szerint az Irán elleni nemzetközi szankciók feloldása egy csapásra napi félmillió hordóval növelheti a fekete arany világpiaci kínálatát.
A perzsa állam pénzügyi rendszerét és olajexportját blokkoló intézkedéseket vasárnap oldották fel, miután a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség úgy találta, hogy Irán vállalásának megfelelően leépítette nukleáris fegyverek előállítására képes atomtechnológiáját.
Ki tudja, mennyi lesz?
Irán rendelkezik a világ negyedik legnagyobb ismert olajkészletével - derül ki az amerikai energiahivatal (EIA) adataiból. A fekete arany ára azért zuhant több mint 70 százalékkal 2014 közepe óta, mert napi egymillió hordóval több olaj kerül piacra, mint amennyi fogy. Erre jön rá az iráni export.
Ráadásul a szankciók alatt nyögő ország az elmúlt években jelentős készleteket halmozott fel tankhajókban, amelyeket gyorsan a piacra tud önteni.
Az olaj árának alakulására vonatkozó előrejelzések meglehetősen bizonytalanná váltak. Stuart Gulliver, a HSBC vezérigazgatója 25 és 40 dollár/hordó közötti árat jósol egyéves távon. Becslése szerint a legnagyobb olajkitermelők naponta 2-2,5 millió hordóval több olajat hoznak a felszínre, mint amennyit el lehetne adni. A kérdés az, meddig maradhat fenn ez a jelentős túlkínálat.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek