A Grindeanu-kabinet csütörtöki ülésén döntött arról, hogy június 2. (péntek) a közszférában pihenőnap lesz, amelyet június 10-én, szombaton vagy június 16-ig túlórázással kell ledolgozni. A kormányhatározat nem érvényes a folyamatos üzemben működő szolgáltatásokat biztosító közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek június 2-ra kitűzött tárgyalásuk van.
A román parlament a tavalyi választásokat megelőző időszakban emelte az addigi 12-ről 14-re a hivatalos munkaszüneti napok számát, amibe húsvét és pünkösd vasárnapját is beleszámolják. A törvényhozók ekkor szavazták meg, hogy január 24., a román fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) 1859-es egyesülésének ünnepe, illetve június 1., a nemzetközi gyermeknap is munkaszüneti nap legyen Romániában - írja az MTI.
A 2012-es választási évben nyilvánították hivatalos ünnepnappá november 30-át, Szent András ünnepét, az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapját: a román ortodox egyház ezen a napon ünnepli azt, hogy a román nép "már kétezer éve" felvette a kereszténységet.
A román munkatörvény szerint munkaszüneti nap továbbá január 1-je és 2-a, húsvét első és másodnapja, május 1-je, pünkösd első és másodnapja, augusztus 15-e (Nagyboldogasszony), december 1-jet (Románia hivatalos nemzeti ünnepe), valamint karácsony első és másodnapja.
Idén a román ortodox egyház a nyugati kereszténységgel egyszerre, június 4-5-én ünnepli a pünkösdöt.
Nálunk kicsit későn döntöttek nagypéntekről. Olvassa el, miért.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el