A héten a Lodz-környéki Zgierzben 50 ezer tonnányi hulladék gyulladt fel egy lerakodóhelyen, főként műanyagok. A tűz napokig lángolt. A német ARD szerint a szemét egy része Németországból származott és az államügyészség arra gyanakszik, hogy illegálisan került oda - írta a portál.
A vizsgálat, amelybe a német ügyészséget is bevonták, 36 német céget, hulladék-feldolgozókat és szállítmányozókat érint.
A német hulladékok egyik fő átvevője Lengyelország: míg 2015-ben még csak 54 ezer tonna került oda a szomszédból, addig a lengyel Környezetvédelmi Hivatal tavaly már 250 ezer tonnát regisztrált.
Míg Németországban egy tonna hulladék elégetése akár 200 euróba is kerülhet, e mennyiség elhelyezése a lengyel lerakóhelyeken csak 75-80 euróba kerül. Az ilyen lengyelországi lerakókban pedig feltűnően sok tűz keletkezik: tavaly már 117 eset volt. Gyakran gyújtogatás áll mögötte: a tulajdonosok, akiknek újrahasznosítani kellene az importot, azt inkább meggyújtják, hogy így szabaduljanak meg tőle.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni