A július második felében egész Európát sújtó rendkívüli hőhullám idején a hőmérő higanyszála - most először - 40 Celsius-fok fölé is emelkedett az országban - írja az MTI.
A sajtójelentések szerint a halálozások száma július utolsó hetében közel 3000 volt, vagyis a szokatlan hőség idején nagyjából 15 százalékkal meghaladta az átlagos heteken regisztrált adatokat. Ez azt jelenti, hogy közel 400 ember halála hozható összefüggésbe a hőhullámmal, és köztük több mint háromszázan 80 évesnél idősebbek voltak.
Kapcsolódó
A halálesetek nagy része a körülbelül 17 milliós népességű Hollandia keleti országrészében történt. A hőmérséklet ezen a területen volt a legmagasabb, a hőhullám itt tartott a leghosszabb ideig.
Az előző évekhez hasonlóan az ország júniusban ajánlásokat tett közzé 30 fok feletti hőmérséklet idejére. Különösen az idősebbeknek, a krónikus betegeknek és a túlsúlyos embereknek azt tanácsolják, hogy ilyenkor igyanak sok vizet, viseljenek vékony ruhát, kerüljék a fizikai erőfeszítéseket és maradjanak az árnyékban. A szülőket arra biztatják, hogy tartózkodjanak hűvösben a csecsemőkkel és a kisebb gyermekekkel. Mint közölték, a rendelkezés "százak, ha nem ezrek életét mentette" meg az elmúlt hónapban.
A jelentések arra is kitérnek, hogy összességében a hőhullámok miatt kevesebb idős ember vesztette életét, mint az azt megelőző években, és ez a 2013 óta immár rendszeresen közzétett ajánlásoknak köszönhető.
Egy hónapon belül két rendkívüli hőhullám sújtotta Európát. Hollandia mellett Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is megdőlt az abszolút országos melegrekord. Norvégiában és Finnországban hőségriadót adtak ki. Az Észak-Afrika felől érkező forró levegő elérte Grönlandot is, ahol múlt csütörtökön egyetlen nap alatt 12,5 milliárd tonna jég olvadt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

REpont slágerlista: vezet egy magyar sör, követi a hazai ásványvíz, energiaital zárja a sort

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk
