Az Adriai-tenger partja hemzsegett a turistáktól a nyáron, a vezetett túrák teljes létszámmal futottak, az éttermekben alig lehetett helyet találni, a vitorlásokat pedig előre lefoglalták.
Olyan mintha 2020 meg sem történt volna - monda a lapnak Josip Crncevic, egy idegenvezető Dubrovnikból.
A nyári szezon létfontosságú a horvát gazdaság számára, ugyanis a GDP 20 százaléka a turizmusból származik. A horvát statisztikai hivatal (DZS) pár napja tette közzé második negyedéves adatát, amely szerint a GDP a vártnál gyorsabban, 16,1 százalékkal nőtt. Ilyenre 1996 óta nem volt példa.
Egy pincér arról számolt be a lapnak, hogy sok városlakót és üzletembert is meglepett a turistaáradat, sok étteremtulajdonos például nem is vett fel időben elegendő személyzetet.
A kormány oltási akciókat hirdetett a turizmusban dolgozók részére, ennek ellenére a felnőtt lakosságnak még csak mintegy 40 százalékát oltották be.
Sokan éppen ezért gondolták úgy, hogy biztonságosabb vitorlást bérelni és azzal hajózni a megszámlálhatatlan horvát sziget között.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre