Kevesebb mint 340 egyedet számlál jelenleg az északi simabálna populáció, közöttük nyolcvan szaporodásképes nőstény van. Az elmúlt évtizedben becslések szerint 28 százalékkal csökkent ezeknek a tengeri emlősöknek a száma.
A kaliforniai Monterey Bay Aquarium által működtetett Seafood Watch program, amely ajánlásokat ad ki fogyasztóknak és üzletembereknek egyaránt, leminősítette a simabálnák élőhelyén csapdákkal és hálókkal fogott homárokat.
200 milliárd forintos üzlet
A leminősítés annak eredménye, hogy nem sikerült hatékony lépéseket tenni a rákhalászat jelentette veszélyek csökkentése és a faj megmentése érdekében. Az amerikai homárhalászat éves forgalma mintegy 500 millió dollár (198,9 milliárd forint).
A homárok, languszták és más tengeri rákok halászatához használt eszközökbe való belegabalyodás a simabálnák egyik vezető halálozási oka (a másik a hajókkal való ütközés). A bálnák vándorlási útvonalán - ellési helyüktől, Floridától Kanadáig, ahová táplálkozni úsznak fel - a rákcsapdákhoz rögzített több mint egymillió függőleges kötél található, ebből 622 ezer amerikai vizekben. A simabálnák több mint 80 százaléka belegabalyodott már legalább egyszer valamilyen hálóba vagy kötélbe.
Júniusban egy bíróság elmarasztalta a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalt (NOAA), amiért megsértette mind a veszélyeztetett fajokra, mind a tengeri emlősök védelmére vonatkozó jogszabályt azzal, hogy nem tett eleget a homárhalászat negatív hatásainak csökkentéséért.
Az Oceana természetvédő szervezet sürgette az amerikai és a kanadai kormányt, hogy hozzanak szigorúbb intézkedéseket az északi simabálnák védelmében.
2021 szeptemberében a NOAA halászati részlege új szabályozást bocsátott ki, amelynek célja az északkeleti vizeken élő homárok és a Jonah rákok halászatának visszafogása, és amely idén májusban lépett életbe. Júliusban további javasolt változtatásokat jelentett be, például a halászhajók sebességére, illetve a zsinór nélküli halászati eszközökre vonatkozóan.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás