A prágai önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy új híd épüljön a Vltava folyó felett, a cseh főváros 4. és 5. kerülete között - jelentette a Radio Praha. A híd építésére tendert írnak ki 972 millió koronás (13,6 milliárd forint, Magyarországon futballstadion épülne ekkora összegből) keretösszeggel. A Dvorecky névre keresztelt hídon gyalogosok, biciklisták, villamos és busz fog közlekedni, autó tehát nem, amit az önkormányzat egyes tagjai kifogásoltak.
A tervek szerint a híd építését jövőre kezdhetik meg, és három év alatt juthatnak a végére. A korábban kiírt tervpályázatot kublista ihletésű dizájnnal az Atelier 6 stúdió nyerte meg. A minimalista formát betonból öntik ki. A helyhatóság abban bízik, hogy az új átkelő csökkenti a többi híd zsúfoltságát. A projekt része, hogy a híd alatti részben egyebek mellett egy kávézó is helyet kap.
Kapcsolódó
Legutóbb 2014 októberében adták Prágában hidat a Vltava felett. Ez egy 1981-ben átadott átkelőt váltott ki. Tavaly nyitották meg a 2017-ben összeroskadt gyalogoshidat kiváltó új átkelőt. Eközben kiírtak egy újabb pályázatot, amelyen a Stvanice-sziget és Prága két kerülete között építendő gyalogoshídra lehet jelentkezni. A Vltava feletti hidak jelentős része rossz állapot van, ezek egy részét felújítják más részét újakkal váltják ki.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás