"Az új ukrán kormánynak egyértelműen jeleznie kell az etnikai kisebbségek felé, hogy szívesen látják őket, és helyük van az új rendszerben. Ukrajna ráadásul tagja az Európa Tanácsnak, és aláírta az etnikai kisebbségek jogi védelméről szóló megállapodásokat" - hangsúlyozta az interjúban Sikorski a TVN24 lengyel hírtelevízió jelentése szerint.
A krími fejleményekről szólva a lengyel külügyminiszter rámutatott: más uniós külügyminiszterekkel együtt jelezték az orosz partnereknek, hogy "a szeparatista kártya kijátszása súlyos hiba lenne".
Ezzel összefüggésben Sikorski emlékeztetett, hogy Oroszország 1994-ben aláírta a "budapesti nyilatkozatot", amelynek értelmében Ukrajna önként lemondott a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről, amiért cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia garantálták függetlenségét és határainak sérthetetlenségét.
Sikorski véleménye szerint a miniszterelnöknek jelölt Arszenyij Jacenyuk "tapasztalt, megbecsült, nagyon hozzáértő politikus". Tudja, hogyan kell tárgyalni Oroszországgal, ami nagyon fontos, és a Nyugat bízik benne - húzta alá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket