A drónok részben műanyagból és fagynak kevésbé ellenálló anyagból készültek.
Az UNIAN ukrán hírügynökség úgy tudja, hogy a drónokat november 17-e óta nem használják Ukrajnában, ami egyben az első nap volt, amikor idén havazott Ukrajnában. Az ukrán téli átlaghőmérséklet jellemzően fagypont alatt van.
Oroszország októberben kezdte el használni az iráni drónokat, hogy a kritikus infrastruktúrákat támadják, de civileket is meggyilkoltak már az eszközökkel - olvasható a portálon.
Irán és Oroszország is tagadta, hogy bármilyen fegyverkezési együttműködés lenne köztük, de Irán később elismerte, hogy küldött Oroszországnak eszközöket. Állításuk szerint utóbbi még az invázió előtt megtörtént, ennek viszont több jelentés és nyugati hírszerzési értékelés is ellentmondott.
Több jelentés arról is szólt, hogy Irán kiképzi Oroszországot a drónok és más fegyverek használatára.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el