A szerbiai fiatalok 44 százaléka igent, 46 százalékuk viszont nemet mond a kötelező katonai szolgálat bevezetésére – derül ki a Szerbiai Fiatalok Ernyőszervezete által végzett friss jelentésből, amelyet a vajdasági Szabad Magyar Szó idéz.
Az ország külpolitikájával kapcsolatosan a fiatalok 43 százaléka véli úgy, hogy Szerbiának egyensúlyoznia kellene a Nyugat és a Kelet között. Abban az esetben, ha választásra kényszerülne, a tavalyinál (52 százalék) többen (57 százalék) válaszolták azt, hogy inkább Kelet felé kellene húzni, és csak 43 százalékuk volt Nyugat-párti.
Nem kellenek szankciók
A megkérdezettek 55 százaléka volt azon a véleményen, hogy az ukrajnai háború miatt nem kell elítélni Oroszországot és szankciókat sem kell bevezetni ellene, 19 százalékuk szerint ezt csak akkor kellene megtenni, ha ennek elmaradása súlyos következményekkel járna Szerbiára nézve.
A fiatalok 18 százaléka úgy nyilatkozott: Szerbiának el kellene ítélnie Oroszországot, de a szankciók bevezetése nélkül, és csak nyolc százalékuk voksolt a szankciók mellett minden körülmények között. Összességében a megkérdezettek 73 százaléka ellenezte a szankciókat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit