A H&M ruházati áruházlánc még egyszer utoljára kinyitotta boltjait Moszkvában, hogy kiárusítsa az Ukrajna ellen indított orosz agresszió előtt leszállított készleteit - írja Moscow Times. Az orosz főváros lakói a közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint hosszú sorokban várták, hogy bejussanak és felcsippenthessenek valamit a maradék termékekből.
Az áruházlánc 2009-ben nyitotta meg első boltját Oroszországban, és márciusban, a háború kitörése utáni napokban döntött úgy, hogy látva a moszkvai vezetés kulturálatlan viselkedését felfüggeszti tevékenységét az orosz piacon. Négy hónappal később már azt jelentették be, hogy véglegesen távoznak.
Utolsó lehetőség
A H&M-nek összesen 65 oroszországi városban van áruháza, ezeket mind meg akarják nyitni egy utolsó végkiárusításra a következő hetekben. Ezt követően az orosz nép visszatérhet a szovjet időkből ismert fogyasztáshoz, amikor a nyugati ruhákat a külföldről érkező utazók hozták magukkal és értékesítették kéz alatt, csencselés formájában.
Az orosz invázióra válaszul több száz nyugati márka vett búcsút az orosz piactól, az Ikea távozását megelőző kiárusítást hasonló sorban állás kísérte néhány héttel ezelőtt. A Kommerszant gazdasági napilap szerint a H&M vevőt keres 170 oroszországi áruházára és közel 60 ezer négyzetméteres ottani elosztóközpontjára.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be