Decemberben szintén 3 százalék, novemberben 3,1 százalék, októberben és szeptemberben egyaránt 3 százalék volt a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció - írta az MTI.
A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék, ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.
Kapcsolódó
Mark Carney, a Bank of England kormányzója legutóbb a novemberi inflációs adatok ismertté válása után volt köteles megírni ezt a levelet Philip Hammond pénzügyminiszternek, de az egy százalékpontos tűrési sávba még éppen beférő januári éves infláció után erre most nincs szükség.
A múlt havi infláció meghaladta az elemzői konszenzust, amely 2,9 százalékos éves ütemet valószínűsített az idei első hónapra, elsősorban arra a várakozásra építve, hogy a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók által szűken megnyert - népszavazás óta alaposan meggyengült font importdrágító hatásának most már lassan ki kell kerülnie az éves inflációs statisztikákból.
A Centre for Economics and Business Research továbbra is azzal számol, hogy ez lesz a brit infláció 2018-ra várt lassulásának elsődleges tényezője. A ház ennek alapján 2,4 százalék körüli idei inflációs mélypontra számít.
A BoE monetáris tanácsa a múlt heti kamatdöntő üléssel egy időben kiadott új inflációs jelentésben máris egyenes utalást tett arra, hogy a brit gazdaságra is ható robusztus külső növekedési környezetben az eddig vártnál előbb és nagyobb mértékben emelkedhet ismét a jegybanki alapkamat. A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal, a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!