A cseh jegybank a korona gyengítésével szeretné közelíteni a fogyasztói árak növekedését a központi bank által kitűzött, 2 százalékos inflációs célhoz. A gyenge korona az importcikkek árán keresztül hozzájárul a deflációs veszély csökkentéséhez, ráadásul segíti az exportvezérelt cseh gazdaság fellendülését a 2012-2013-as visszaesés után.
A cseh jegybank öthetes mélypontra lökte a korona árfolyamát a múlt héten azzal, hogy kiadott egy figyelmeztetést, hogy további, a koronát gyengítő lépéseket tehet, és szükség esetén kész korlátlan, automatikus intervenciókra is.
A nem konvencionális eszközök alatt Csehországban most elsősorban a jelenleg zéró közeli alapkamat negatív tartományba csökkentését értik, amelyet egy ideje már latolgatnak az elemzők.
A jegybank döntéshozó testülete, a monetáris tanács március 26-i ülésén megállapította: összességében továbbra is fennáll a cseh gazdaságot fenyegető deflációs kockázat a vártnál alacsonyabb bérnövekedés és az alacsony olajárak miatt.
Figyelembe véve ugyanakkor, hogy a Cseh Köztársaságnak milyen szoros a gazdasági kapcsolata Németországgal, az ottani fellendülés - amely a gyengébb euró miatt bővülő exportteljesítménytől várható - pozitív hatással lehet a cseh gazdaságra, és fölgyorsíthatja a cseh inflációt - áll a jegyzőkönyvben.
A monetáris tanács megismételte, hogy az Európai Központi Bank által elindított mennyiségi enyhítési program "bizonytalanságot teremt" a cseh gazdaság számára.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!