A koronavírus-járvány átmenetileg visszavetette a görög turizmust, de a fellendülés az első félévi adatok alapján gyors és a szektor szereplői erős szezonban reménykedhetnek. A szektor teljesítménye idén várhatóan meghaladja a pandémia előtti rekordév (2019) teljesítményét, amikor 33 millió turista érkezett az országba - írja az MTI.
A miniszter az ERT görög közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az orosz turisták elmaradása sem okozott nagyobb visszaesést. Az Egyesült Királyságból, Szerbiából, Romániából és Bulgáriából is többen érkeztek. A balkáni országokból néhány órás az autót Görögországba.
A görög kormány célja hogy meghosszabbítsa a turisztikai szezont az év végéig és ügyes marketing fogással az energiaválság küszöbén lévő európai országok lakosait szólították meg.
Menjenek telelni is Görögországba!
Két héttel ezelőtt az egyik legnagyobb német bulvárlapnak, a Bildnek nyilatkozva a görög idegenforgalmi miniszter arra buzdította a németeket, hogy a téli időszakot töltsék a meleg Görögországban. (Az orosz gázszállítások körüli bizonytalanság miatt egyre többen tartanak egy átfogó energiaválságtól Európában.)
Kedden a miniszter kiterjesztette a meghívást az északi országokban élőkre. Az energiaválság tény, az észak-európai éghajlat hűvös és szeptembertől hidegebb lesz - jegyezte meg a tárcavezető.
Azonban Görögországnak nem minden részén ilyen kellemes az időjárás a téli hónapokban. Krétán és az ország déli részein viszont télen is 15-16 fok körül alakul a napi hőmérsékleti maximum - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek