A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva azt mondta, az Európai Unió elegendő gázt biztosított az idei télre, de jövőre gázhiánnyal nézhet szembe, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást.
Az EU talán már márciusban tendert indíthat gázvásárlásra, a közös beszerzés azonban addig nem valósítható meg, ameddig az EU-tagországok nem fogadták el az alapjául szolgáló rendeletet.
A bizottsági elnök reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elfogadására akár már a következő napokban megtörténhet - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető