Ezzel a két európai olajipari cég lesz a legnagyobb szereplő a Földközi-tengeri sziget energiakutatási szektorában, miután a 13 helyszínből 7-nél övék a licenc - számolt be a Euronews.
A mostani aláírás megerősíti a kizárólagos gazdasági övezetben lévő konzorciumot műszaki, gazdasági és geopolitikai szempontból. Ez az egyik oka, hogy a ciprusi államfő elfogadta a két olajipari vállalat kezdeményezését. Ezen kívül a kutatási programról is tárgyalásokat kezdtünk - közölte a ciprusi energiaügyi miniszter, Giorgosz Lakkotripisz.
Először 2011-ben fedezték fel, hogy a Ciprus menti vizek alkalmasak a földgázkitermelésre. Idén tavasszal azt is bejelentették, hogy vélhetőleg a világ eddigi egyik legnagyobb ismert gázmezőjére bukkantak a szigettől délre.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető