A lengyel kormány beindította Tiszta levegő programjának harmadik fordulóját, amelynek célja, hogy a háztartások elavult fűtésének korszerűsítésével javítsanak valamit az ország szmogos levegőjén – írja a Notes from Poland. A gond az, hogy a legtöbben még mindig széntüzelésű kályhákat használnak, amelyekben a szegényebben háztartási hulladékot is elégetnek, ha kifogynak a szénből és a fából.
A 2018-től 2029-ig terjedő hosszú távú program tervezett költségkerete 103 milliárd złoty (nyolcezer-milliárd forint), amivel ez a legnagyobb fűtésfejlesztési program Európában. Az első években nem sikerült vonzóvá tenni a lehetőségeket, így viszonylag kevesen vették igénybe a támogatást, ám a harmadik körben már 68 ezer złotyval (majdnem öt és fél millió forint) is kiegészítheti az állam a jelentkezők pénzét, szemben az eddigi maximum 37 ezer złotyval.
A legfőbb cél az, hogy a fűtési rendszer átalakításával párhuzamosan a szigetelést is javítsák a program résztvevői. További segítséget nyújt ehhez, hogy lehetővé tették a központi és a helyi támogatások kombinálását, továbbá kiegészítették a megvásárolható kazánok körét, egyebek mellett fát és fapelletet egyaránt égetni képes berendezésekkel. Tavaly óta nem lehet igénybe venni a támogatást a régieknél korszerűbb, hatékonyabban működő széntüzelésű kazánok vásárlásához. Ezeket korábban a program résztvevőinek 15 százaléka telepítette otthonában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint