Macron a koronavírus-járvány miatt válságba került vendéglátóipari szektor fellendítésének szükségességét hangsúlyozta. Az ágazatban 150-180 ezer áll betöltetlen jelenleg.
A francia elnök ennek érdekében vezetné be a hitelkártyával fizethető borravalót, melyről azt mondta, hogy az a munkáltatók számára ingyenes, a munkavállalók számára pedig adómentes lesz.
A borravalót akár a számla kerekítésével, akár külön is lehet majd fizetni, így a felszolgálók, pultosok többet kereshetnek, mint most, mivel készpénzzel már csak elenyészően kevés vendég fizet - mondta Macron az Euronews szerint.
Több szakember is megköszönte Macronnak, a válság idején nyújtott állami segítséget, de történt nem várt incidens is a lyoni kiállításon. Valaki tojással megdobta a francia elnököt, akinek különösebb baja nem esett.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot