Az isztambuli Kandilli megfigyelőállomás ennél valamivel mérsékeltebb, 6,5-ös erősségű rengésről számolt be, amely 4,8 kilométeres mélységből indult ki. A török katasztrófavédelem azóta már két, 5-ös fokozatúnál nagyobb utórengést rögzített, míg a Kandilli szerint a legerősebb utórengés 4,5-ös volt - adta hírül az MTI.
A térség lakosai ijedtükben az utcára menekültek. A rengést a környező tartományokban: Diyarbakirban, Adiyamanban, Adanában, Hatayban, Osmaniyében, Tunceliben, Gaziantepben, Sanliurfában és Malatyában is érezni lehetett. A mentés megkezdődött.
Süleyman Soylu török belügyminiszter legutóbb azt mondta, hogy az incidensben négy ember vesztette életét, ketten Elazig, ketten pedig a szomszédos Malatya tartományban. Soylu előzőleg arról számolt be, hogy a sebesültek száma kettő, de az ő állapotukról később nem nyilatkozott. A belügyminiszter azt is közölte, hogy Sivrice településen 4-5 ház összeomlott, Elazig városában pedig tíz épületben keletkezett kár. Hozzátette: Malatya tartomány Pütürge településén ugyancsak néhány ház összeomlott, vagy súlyos kárt szenvedett.
Soylu jelezte azt is, hogy Elazig tartomány Maden településén egy 4 vagy 5 emeletes lakóház is összeomlott, és vannak, akik a romok alatt rekedtek. Egyelőre nem egyértelmű, hogy a két elazigi holttest onnan került-e elő.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint