A rövid-és középtávú távú növekedési kilátások rosszabbak mint hat hónappal korábban, azért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan a felére csökkenti a jövő évi GDP növekedésre vonatkozó becslését - jelentette ki szerdán Bukarestben Jeffrey Franks a washingtoni pénzintézet Romániáért felelős biztosa.
A szakember szerint a román gazdaság ennek ellenére stabil, bizakodásra ad ugyanis okot, hogy a jegybank tartaléka meghaladja a 30 milliárd eurót, ami jóval nagyobb, mint ami a válság előtti időszakban volt. Emellett a pénzügyminisztérium kasszája is elegendő a tartalékforrással rendelkezik, az összeg akár négy hónapra is fedezné a kiadásokat. Franks hangsúlyozta: az ország pozícióját nagymértékben erősíti az IMF-el és az európai intézményekkel kötött prevenciós szerződés is.
A szakember ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az állami vállalatok ólomnehezékként húzzák le a román gazdaságot a bukaresti vezetés ennek ellenére, alig tesz valamit a súlyos veszteségek enyhítése érdekében. Az IMF által vizsgált tíz állami cég adósságállománya az év közepén meghaladta a 1,9 milliárd eurót, azaz a GDP 1,6 százalékát. Franks szerint további 13 részben állami tulajdonú mamutvállat egymilliárd eurót meghaladó veszteséget halmozott fel tavaly, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az IMF, az Európai Bizottság és Világbank egy közös delegációja kedden érkezett Bukarestbe, hogy idén harmadszor is átvilágítsa az ország gazdaságát. A román kormány március végén két évre szóló, úgynevezett elővigyázatossági hitelszerződés keretében közel 3,5 milliárd eurót kölcsönzött az IMF-től, 1,4 milliárd eurót az EB, további 400 millió eurót pedig a Világbank ad.
A vizsgálat eredményétől függ a jövő évi költségvetés is, aminek sarokszámairól - a 2011-es GDP növekedésre vonatkozó valós prognózis hiányában - még semmit sem lehet tudni. Az IMF hivatalos előrejelzése továbbra is 3,5-4 százalékos GDP bővülést vár.
Emil Boc miniszterelnök szerint egy óvatos költségvetési tervezet kerül majd a parlament elé, amely képes lesz Romániát megvédeni a főbb kockázatoktól abban az esetben is, ha az európai helyzet nem javulna. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: újabb, a béreket vagy a nyugdíjakat érintő megszorításokra 2012 sem kerül sor, és nem változik az 16 százalékos egységes adókulcs sem.
A költségvetési hiánycél azonban nem emelkedhet a bruttó hazai termék három százaléka fölé, amit elsősorban az állami vállalatok nyereségessé tétele biztosít fogalmazott Boc. Hozzátette: a jövő évi gazdaságpolitikában nyoma sem lesz a választási évre utaló indokolatlan kiadásoknak.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság