A bécsi rendőrség közölte, hogy a nyomozás állása szerint hétfő kora este három elkövető ment be a Dorotheum aukciósházba, és egyenesen a második emeleten kiállított Renoir-festményhez tartott, amelyet szerda este árvereztek volna el.
Az elkövetők kivették a festményt a keretéből. "A három férfi különböző kijáratokon hagyta el az épületet, és elmenekült" - olvasható rendőrség közleményében.
Profi elkövetőkkel állunk szemben, a megfigyelő kamerák azonban felvették a tetteseket - hangoztatta Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő a portál szerint.
A Golfe, mer, falaises vertes (Öböl, tenger, zöld szirtfalak) című 1895-ben készült, 27-szer 40 centiméter nagyságú, tengerparti tájat ábrázoló olaj-vászon kép értékét előzetesen 120-160 ezer euróra (39-52 millió forintra) becsülte az aukciósház.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit