Lengyelország megállapodást írt alá Dél-Koreával, amely szerint harckocsikat, tarack ágyúkat és három század felszereléséhez elegendő harci repülőgépeket vásárol - idézte a Notes from Poland Mariusz Błaszczak védelmi miniszter bejelentését. Ez csak egy újabb beszerzési hullám, amelyet felgyorsított Oroszország háborúja Ukrajna ellen.
Az első ágyúk és tankok már idén megérkezhetnek, a repülőkből pedig jövőre várják az elsőket. A lengyel hadsereg 180 K2 tankot (a fenti képen) akar venni, 48 FA-50 többcélú, könnyi harci gépet és annyi K9-es tarackot, amennyit csak tud. A varsói kormány szélsebesen fejleszteni akarja a hadsereg képességeit látva a Lengyelország szomszédjában dúló háborút.
Gyártást is akarnak
Kezdetben Dél-Koreában gyártott tankokat vásárolnának, majd később licenc alapján lengyel hadiipari üzemben állítanák elő a harckocsikat. Ez ügyben a Lengyel Hadfelszerelési Csoport koreai vállalatokkal tárgyal.
A fegyverek lényege, hogy kompatibilisek vagy egy az egyben megegyeznek amerikai fegyverekkel. Valójában amerikai fejlesztésű eszközökről van szó. Ennek köszönhetően passzolni fognak azokhoz az Abrams tankokhoz, amelyeket a lengyel hadsereg az USA-ból szerez be.
A K2 Fekete Párduc egy kiterjedt csatákra terezett szörnyeteg, amelyet a Huyndai Rotem vállalat gyárt, és a dél-koreai hadseregben 2014-ben rendszeresítették. Az FA-50-es alapja a jó öreg és jól bevált amerikai F-16-os harci repülő. Ezt az amerikai Lockheed-Martinnal közösen fejlesztették a dél-koreaiak.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)