A levelet eddig aláíró, egyetemi és kutatóintézetekben dolgozó mintegy 60 tudós - a levél tanúsága szerint - úgy véli, hogy az amerikai elnök is "hamis információkat és gyújtó hangú közleményeket" tesz közzé e közösségi média oldalain.
A szombaton közzétett levélben arra kérik Zuckerberget, hogy "fontolja meg szigorúbb politika bevezetését az emberek számára kártékony hamis információk és gyújtó nyelvezet" visszaszorítására, amelyre szerintük különösen szükség lenne e mostani, tüntetésekkel terhelt időszakban - írta az MTI.
A levél aláírását kezdeményező három kutató egyike, a Harvard Egyetem orvosi karán dolgozó Deborah Marks újságíróknak elmondta: az aláírók "küldetése ellentétes a Facebook bizonyos téren tanúsított hozzáállásával, tehát arra bátorítjuk, hogy inkább az igazság és a történelem jó oldalára álljon, amint ezt a levélben is javasoljuk".
Marks és az aláírást szervező két másik kutató - Martin Kampmann, a San Franciscó-i egyetem és Jason Shepherd, Utah állam egyetemének kutatója - a Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan által létrehozott Chan Zuckerberg Kezdeményezés nevű alapítványtól kapnak ösztöndíjat a kutatásaikhoz. Mindhárman neurodegeneratív betegségek, köztük az Alzheimer- és a Parkinson-kór kutatásával foglalkoznak.
Shepherd elmondta: a levelet mintegy 160 ember írta alá, 10 százalékuk a Chan Zuckerberg Kezdeményezés alkalmazottja. Az AP hírügynökség megkereste a Chan Zuckerberg Kezdeményezést, hogy kommentálja a levelet, de nem kapott választ. Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a Facebook jó néhány munkatársa az elmúlt napokban kifogásolta, hogy Mark Zuckerberg nem akarja még csak megjelölni sem Donald Trump - vagy más politikusok - általuk gyújtó hangúnak tartott bejegyzéseit.
Zuckerberg pénteken egy hosszabb Facebook-bejegyzésben jelezte: az óriásvállalat felülvizsgálja eddigi politikáját, különösen, ami az erőszakos fenyegetésekre és a választás befolyásolására irányuló bejegyzéseket illeti". Hozzáfűzte, hogy ugyan áttekintik ezeket a dolgokat, de nem biztos, hogy minden téren változást vezetnek be.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat