Korábban Donald Trump azt mondta, a fő ellenség, az Iszlám Állam ellen kell harcolni, és Oroszországgal és az általa támogatott Aszad-rezsimmel is össze kell fogni ellene - mondta.
Az utóbbi időben sorozatos belpolitikai kudarcok érték az elnököt, egyebek mellett sokan támadták, hogy Moszkva segítette hatalomra - mutatott rá. Most már ezzel nem lehet vádolni - jegyezte meg, hozzátéve, hogy már a demokrata Hillary Clinton is "dicsérte" a beavatkozásért.
Sokan megkérdőjelezik az amerikai elnök motivációit akkor, amikor humanitárius okokra hivatkozik, mert korábban egy - azóta bíróságilag eltörölt - rendeletében megakadályozta, hogy szír menekültek az Egyesült Államokba jöhessenek - írja az MTI.
Csütörtökön az amerikai hadsereg Donald Trump elnök parancsára 59 Tomahawk robotrepülőgépet lőtt ki a szíriai Sarját légi támaszpontra, megtorolva a szíriai hadseregnek az ellenzék ellen végrehajtott korábbi, állítólagos vegyifegyver-támadását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket