Az Új Demokrácia a különféle kutató intézetek szerint a szavazatok 38-42 százalékát szerezhette meg, míg az eddig kormányzó Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) 26,5-30,5 százalékkal a második helyre szorult - írja az MTI.
A brit hírügynökség szerint ezzel az eredménnyel a Kiriákosz Micotákisz vezette Új Demokrácia 155-167 helyet, vagyis abszolút többséget biztosíthat magának a 300 fős parlamentben.
Kapcsolódó
Cikkünk folyamatosan frissül
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető