Miközben a törvényhozók megkezdik az Öböl-menti állam által a parlamenten belül folytatott lobbitevékenység mértékének vizsgálatát, a plenáris ülés csütörtökön támogatta azt az állásfoglalást, amely Leïla Chaibi francia baloldali törvényhozó módosító indítványát tartalmazta, amely a jogalkotási munka szüneteltetésére és a Dohába tervezett európai parlamenti képviselői látogatások lemondására kötelezi a képviselőket - számolt be róla a Politico.
Az állásfoglalás szerint a Parlament felfüggeszti a Katarral kapcsolatos jogalkotási aktákkal kapcsolatos minden munkát mindaddig, amíg a vádakat megerősítik, vagy elutasítják.
A légitársaságokra ez egyelőre nem vonatkozik
A parlamenti döntésnek azonban - legalábbis a légitársaságok számára - kevés kézzelfogható hatása lesz, mivel a Katarral kötött "open skies" megállapodás már érvényben van. A képviselők csak akkor kapnak végleges jóváhagyást, ha minden tagállam ratifikálta a 2021-ben aláírt megállapodást. Eddig csak hat ország tette ezt meg: Ausztria, Lettország, Görögország, Írország, Észtország és a Cseh Köztársaság.
Egy uniós tisztviselő szerint akár egy évtized is eltelhet, mire a jogszabály visszakerül a parlament elé, így ez valószínűleg nem történik meg a korrupciós botránnyal kapcsolatos vizsgálatok lezárása előtt.
A strasbourgi képviselők eredetileg úgy tervezték, a héten szavaznak arról, hogy Katar és Kuvait állampolgárai 90 napra vízum nélkül utazhassanak az Unióba. A plenáris szavazás után az EP közlekedési bizottságának elnöke, a francia zöldpárti Karima Delli azt mondta, hogy aktív szerepet szeretne vállalni bármilyen vizsgálatban, amelynek "fényt kell derítenie a jogalkotási munka átláthatóságára, különösen a Katarral kötött légi megállapodással kapcsolatban".
The European Parliament has voted to suspend any pending work on legislation relevant to Qatar.
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) December 15, 2022
This includes work on visa liberalization and an active open skies aviation accord used by Qatar Airways.https://t.co/qVYlBqoJUj
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Megint megszólalt Orbán Viktor a luxusról

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
