Szerdán írja alá David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, Portugália miniszterelnöke az együttes nyilatkozatot, ami Európa jövőjét hivatott felvázolni.
Ezzel elkezdődik az a folyamat, amely lehetővé teszi az európai állampolgárok számára, hogy részt vegyenek az Unió szakpolitikai területeinek és intézményeinek átalakításában, valamint hogy új és régi kihívásokat kezeljenek, miközben erősítik az európai összetartást - közölte az Európai Parlament.
Kapcsolódó
A heti témák bemutatásán kiemelték, hogy Lengyelország nemi jogokat korlátozó terveit napirendre tűzik, ahogy a szlovén és a magyar médiaszabadság kérdését is.
Kedden a parlamenti képviselők a 2021-2027 közötti időszakra szóló, 5,1 milliárd euró értékű EU az Egészségügyért finanszírozási programról vitáznak és szavaznak. A program célja, hogy az Unió egészségügyi rendszereit ellenállóbbá tegye, határokon átívelő egészségügyi fenyegetéseket kezeljen, valamint hogy a gyógyszerek és az orvosi eszközök könnyebben elérhetők és megfizethetők legyenek.
A heti témák között klímavédelmi témák is szerepelnek, leginkább az, hogy miként tudja az Európai Unió harmadik országokkal betartatni saját, vagy legalábbis a klíma védelmét kellően szolgáló károsanyag kibocsátási előírásait.
Része a vitának, hogy megakadályozható legyen, hogy az európai uniós termelés olyan Unión kívüli országokba kerüljön, melyek kevésbé szigorúbb szabályokat alkalmaznak az üvegházhatást okozó gázokra.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
EP 2021

Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető