Az Európai Unió brüsszeli bizottsága tegnap közölte: panaszt tesznek a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), amennyiben úgy találják, hogy az iraki újjáépítési megbízások odaítélésének módja a világkereskedelmi előírásokba ütközik. Washington már több megbízást adott amerikai cégeknek, Dick Cheney alelnök korábbi cége, a Halliburton Co. például szerződést kapott az égő olajkutak eloltására és kijavítására. A bizottság egyenként megvizsgálja a megbízásokat, hogy eldöntse, megfelelnek-e a WTO előírásainak – mondta Arancha Gonzalez, a testület szóvivője. Az ügy megítélését azonban nehezíti, hogy a nemzetközi jogszabályok lehetővé teszik a kereskedelmi korlátok alkalmazását háború és rendkívüli helyzet esetén. Washingon korábban közölte, hogy a háború utáni újjáépítésre szánt 1,9 milliárd dollárt amerikai cégeknek szánják, de az összeg fele alvállalkozóknak jut.
Az Irakban harcoló amerikai erők vezetése közölte, hogy kevesebb mint három hónapon belül megindítják az olajkitermelést Dél-Irakban és napi 200–800 ezer hordó olajat fognak a felszínre hozni. A déli országrészben mind az ezer olajkút a szövetségesek ellenőrzése alatt áll, és iraki olajmunkások már dolgoznak rajtuk. Arról még nincs döntés, hogy mit történjen a kitermelt nyersolajjal – közölte tegnap Michael Morrow, Tommy Franks tábornok tanácsadója. Az ország olajban ugyancsak gazdag északi részén még folynak a harcok, kurd erők tegnap harc nélkül elfoglalták a kulcsfontosságú Kirkuk olajvárost. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tegnap figyelmeztette az OPEC-országokat, amelyek április 24-én rendkívüli tanácskozást tartanak, hogy ne hamarkodják el a döntést a kitermelés csökkentéséről, mert az ellátás egyelőre nem tekinthető biztosítottnak. A nyersolaj ára a háborús fejlemények hatására tegnap is esett.
A háború ugyan a korábban vártnál is rövidebbnek ígérkezik, Alan Greenspan, a Fed elnöke azonban ennek ellenére úgy látja, hogy amíg ténylegesen nem ér véget, lehetetlen megmondani, milyen hatása lesz az USA gazdaságára. Véleménye szerint a növekedésnek mindenesetre nagyobb a valószínűsége, mint a stagnálásnak. Mint mondta, a részvények erősödése és az olajár csökkenése annak köszönhető, hogy megszűnt a háború előtti bizonytalanság miatt az árakba beépült kockázati prémium.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba
Szívmelengető animációval készült karácsonyra a Porsche
A Porschéra jellemzően nem holmi fércmunkát kapunk, ez mind hús-vér művészek alkotása.