A déli szomszédoknak 129 millió eurót különítettek el. Ebből Egyiptom 50 millió eurót, Palesztina 38,6 milliót kap a foglalkoztatottság bővítésére, a fiatalok munkanélküliségének mérséklésére, a nők helyzetének javítására, valamint a vízgazdálkodás fejlesztésére. Emellett 41 millió euró jut a déli szomszédság partnerországai számára a közös kihívások kezelésére, például a biztonsági helyzet javítására és a gazdasági növekedés gyorsítására.
A keleti partnerség országai számára összesen 79,8 millió eurót szán az Európai Unió. Ebből 29 milliót Fehéroroszország kap a magánszektor fejlesztésére, illetve a fokozódó bevándorlás kezelésére, 13,5 millió pedig Azerbajdzsánnak jut a gazdaság diverzifikálására. A fennmaradó összeget a régió országai között osztják el a határvédelem erősítésének, illetve a fiatalok és a kis- és közepes vállalatok támogatásának céljából.
Johannes Hahn uniós bővítési biztos arról számolt be, hogy a megítélt összegekkel a társadalmi-gazdasági fejlődést és a munkahelyteremtést kívánják elősegíteni. Célunk, hogy a biztonság fokozásával, a fiatalok szerepvállalásának és a női jogok erősítésével javítsunk az életkörülményeken a Földközi-tenger déli térségében. A keleti partnereinket az ellenálló képességük erősítésében szeretnénk segíteni, támogatást nyújtva nekik a reformfolyamatban - közölte sajtótájékoztatóján az osztrák politikus.
Hozzátette, a jó reformok pozitív hatással lehetnek a gazdaság és a jogállamiság helyzetére az érintett országokban, elősegíthetik a növekedést és munkahelyeket teremthetnek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!