A tájékoztatás szerint Szerbiával a halászatról szóló 13-as, illetve a pénzügyi és költségvetési rendelkezésekre vonatkozó 30-as fejezetet nyitották meg.
A 2014. januárjában kezdődött szerb csatlakozási tárgyalások során eddig 14 fejezetet nyitottak meg, és kettőt sikerült ideiglenesen lezárni.
"Ez jól mutatja, hogy folytatódik a pozitív trend" - jelentette ki Jadranka Jokszimovics európai integrációért felelős szerb miniszter a luxembourgi ülésen.
Montenegróval ezúttal csak egy újabb fejezet nyílt meg: a gazdasági és pénzügyi jogról szóló 17-es.
A 2012. júniusa óta tartó montenegrói csatlakozási tárgyalások során eddig 30 fejezetet nyitottak meg, és hármat zártak le ideiglenesen.
Az EU-hoz csatlakozni szándékozó országoknak összesen 35 témafejezetet kell áttekinteniük közösen az uniós illetékesekkel, és megállapodásra kell jutniuk abban, hogy milyen módon és ütemezésben veszik át, építik be saját nemzeti jogrendjükbe az egyes területeken addig született közösségi joganyagot.
Képünk forrása: Elvis Barukic/AFP
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező