Joseph Daul azt is megjegyezte: a döntés a párt valamennyi tagjától függ, ezért nem lehet megjósolni a végeredményt - írta a portál.
A Fidesz elleni eljárást azt követően indítványozták a tagpártok, hogy európai szinten is felháborodást váltott ki a kormány legújabb plakátkampánya, amely az Európai Bizottság migrációs politikája ellen irányult. Azt is rossz néven vették, hogy a plakátokon Soros György mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerepel. A néppárti politikus maga is közölte: a Fidesznek nincs helye a pártcsaládban.
Kapcsolódó
Orbán Viktor egy vasárnapi interjúban ígéretet tett arra, hogy március 15-e után Juncker helyére Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke kerül a hirdetéseken. A brüsszeli testület szóvivője a hétfői tájékoztatóján azt mondta, ennek nincs jelentősége. Margaritisz Szkínasz szerint akár az elnök, akár az alelnök, akár bármelyik tag szerepel a plakátokon, a bizottság fel fog lépni ellene - olvasható a hvg.hu cikkében.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Kiakadt az orvosi kamara: a szemünk előtt zuhan a mélybe a pszichiátriai ellátás
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain