A német gépipari szövetség (VDMA) azt közölte, hogy a januári német és külföldi megrendelések egyaránt 14 százalékkal nőttek. A külföldi megrendeléseken belül az euróövezetből érkezett megrendelések 24 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A német gépipari ágazat rendelésállománya tavaly 8 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi rendelésállomány 10 százalékkal, az export megrendelések 5 százalékkal emelkedtek.
Kapcsolódó
A VDMA a német gépipar legnagyobb foglalkoztatóit képviseli - írta az MTI.
Fotó forrása: Pexels.com
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet