Basescu ezt csütörtökön késő délután jelentette be az elnöki hivatalban. Elmondta, hogy szerinte Biró Rozália alkalmatlan erre a tisztségre. Ugyanakkor hozzátette: ha a későbbiekben bármely más minisztérium élére javasolják, amelyek kapcsolódnak a közigazgatásban szerzett tapasztalatához, akkor ki fogja nevezni.
Basescu szerint Biró Rozália "hiányos román nyelvtudása" a többi minisztérium élén nem lenne akadály, de a kulturális minisztériumban szükség van az államnyelv alapos ismeretére. Hozzátette: jogosan mondhatják sokan, hogy gyakran a román nemzetiségű személyek sem beszélik helyesen a román nyelvet, ami Basescu szerint valóban így van, de a kulturális tárca élére kerülő személy esetében ez elfogadhatatlan.
Biró Rozália mellett Claudiu Manda költségvetési miniszter jelölését is elutasította az államfő. Az ő esetében csak annyit mondott, hogy őt más minisztérium élére sem tartaná alkalmasnak.
Nagyvárad volt alpolgármesterét három évvel ezelőtt egy népszerű rádiós műsor riportere tréfálta meg szándékosan azt állítva, hogy "amputált lábú kétlábú" gyermekekről akar műsort készíteni. Az akkor szociális kérdésekkel foglalkozó alpolgármester nem értette a kétlábú (biped) szó kifejezést, és a beszélgetésből kiderült, hogy fogyatékos gyermekekre gondolt.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új jelöltet fog javasolni a román kulturális minisztérium élére, miután Traian Basescu államelnök elutasította Biró Rozália kinevezését - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön. A politikus a Mediafax hírügynökségnek elmondta: Basescu döntése politikai. Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Basescu állásfoglalását, mivel, mint fogalmazott, az elnöknek jogában áll egyszer elutasítania a kormányfő által javasolt miniszterjelöltet.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező