Hosszú betegség után nyolcvanegy éves korában meghalt Winnie Madikizela Mandela polgárjogi harcos, aki Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökének a felesége volt, írja az Index a BBC-re hivatkozva. A hírt a személyi asszisztense közölte a médiával.
Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, és ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték - idézi az MTI a család nyilatkozatát.
A pár az apartheid elleni küzdelem jelképe volt. Amikor Nelson Mandela huszonhét évnyi fogság után, 1990-ben kiszabadult a börtönből, lefotózták őket, ahogyan kézenfogva sétáltak. Ez a kép egyben szimbolikusan lezárt egy korszakot az afrikai ország és a világ történelmében.
Nelson Mandela pártja, az ANC 1994-ben megnyerte az első demokratikus választást, május 9-én választották államfővé. Bár 1996-ban elváltak, Winnie megtartotta volt férje nevét, és továbbra is jó kapcsolatot ápoltak.
Winnie Mandela politikai pályafutása ugyanakkor ellentmondásos volt. Az apartheid rezsim lebontása idején, 1991-ben elítélték őt emberrablásért és erőszakos támadásokért. Később, az apartheid idején elkövetett bűnöket vizsgáló Igazság és Megbékélés Bizottsága előtti 1997-es meghallgatása során újból szembesítették ezekkel a vádakkal.
Az apartheid felszámolását követő első, 1994-es választásokon parlamenti képviselő lett, politikusként azonban csalásért elítélték.
Nelson Mandela 95 éves korában, 2013. december 5-én hunyt el.
Képünk forrása: AFP Photo/AFP Files/Trevor SAMSON
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el