Jelentősen csökken a Pfizer/BioNTech koronavírus-vakcina hatásosság a két szúrás beadása eltelő hónapokban – erősítette meg az eddigi eredményeket egy izraeli kutatás, amely ötezer ottani idén év elején beoltott egészségügyi dolgozó vizsgálatán alapul. A kutatási eredményeket, amelyekből a Bloomberg emelte ki a legfontosabbak, a New England Journal of Medicine folyóiratban publikálták. A vizsgálat megerősíti azokat, akik szerint harmadik, úgynevezett emlékeztető oltás beadására van szükség.

A kutatók világszerte igyekeznek meghatározni, hogy mennyi az az antitest az emberi szervezetben, amelyre szükség van a koronavírus-fertőzés vagy legalább a súlyos, életveszélyes megbetegedés elkerüléséhez – mondta Gili Regev-Yochay a tanulmány egyik készítője. Nem egyszerűen az a feladat, hogy kiderítsék mennyire csökken a vakcinák hatásossága, hanem az is, hogy ennek részleteiről képet alkossanak.

A vizsgálatukban például megállapították azt a részletet, hogy a két szúrás után első hónapokban meredeken gyengül az eredetileg magas védettség, majd később ellaposodik ezt a görbe. Azt is kiderítették, hogy az idősebbekben ugyanabban az időpontban a két oltás után alacsonyabb az antitestek mennyisége, mint a fiatalabbakban. A férfiakban szintén kevesebb antitestet találtak, mint a nőkben, és ez igaz volt arra az időpontra is, amikor a védekező anyag mennyisége a csúcsán, illetve a mélypontján volt.

Kevés volt a két szúrás

Tanulmány ezekkel a megállapításaival rávilágított, miért ugrottak meg a fertőzések azok körében, akik megkapták mindkét dózisukat a Pfizer/BioNTech készítményéből. Regev Yochay azt mondja: nem lenne meglepve, ha az Egyesült Államokban szintén azt látnák a következő hetekben, hogy a kétszer oltottak is megfertőződnek. Nem véletlen, hogy a washingtoni kormány azt fontolgatja, hogy nem csupán az idősebbeknek és más nagy kockázatú csoportokba tartozóknak ajánlja a harmadik szúrást, hanem Izrael példáját követve mindenkinek.

Az izraeli tanulmány a második olyan kutatási eredmény, amely valós beoltottakkal szerzett tapasztalatokon alapul. Az elsőt Katarban készítették és ugyanebben az egészségügyi folyóiratban jelentették meg. Ez ugyanígy hat-hét hónap alatt bekövetkező hatékonyságcsökkenést talált a Pfizer/BioNTech oltás esetén. A védettség 77,5 százalékos volt a második dózis beszúrását követő első hónapban, majd öt-hét hónap múlva 20 százaléka csökkent.

Jó hír ugyanakkor, hogy súlyos és életveszélyes megbetegedés elkerülésének esélye az első két hónapban 96 százalékos volt, majd az ezt követő fél évben lényegében nem veszített ebből a szintből. A két tanulmány adatait konzisztensnek tartja Laith Abu-Raddad professzor, az katari kutatás egyik résztvevője, aki szerint az emlékeztető, erősítő oltás optimalizálhatja a vakcinák hatását.

Mellékhatások

A tudományos folyóiratban megjelent két további írás is, amelyek megerősítik a korábbi sejtéseket, miszerint előfordulhat, hogy az oltás igen ritkán mellékhatásként szívizomgyulladást okozhat. Az egyik ezzel kapcsolatos tanulmányt az izraeli egészségügyi minisztérium és a Hadassah Egyetem kutatói készítették. Ez azt is megállapítja, hogy ez a veszély elsősorban a fiatalabb férfi beoltottak fenyegeti.

A másik kutatás, amit a Clalit Health Services, Izrael legnagyobb egészségügyi szolgáltatója végzett, pontosabb becsült adatokkal is szolgált. E szerint a szívizomgyulladás 100 ezer beoltottnál 2,13 esetén fordulhat elő. A leggyakrabban 16 és 29 éves fiúk, férfiak betegedtek meg, az esetek többségében gyengén vagy közepesen.