Az 57 éves filmsztár azért perelte be a Sunt, mert a lap - a folyamatban lévő válási eljárásának tárgyalásán az exfelesége által mondottak alapján - "feleségverőként" írt róla. Depp azonban tagadta, hogy bántotta volna volt feleségét, Amber Heardöt. (A tárgyalásokon ő állította a Heardről, hogy erőszakos és hazudozó.)
Az ügyben döntő bíró, Justice Nicol ítélete szerint a Sun az eljárás során bizonyította, hogy cikke "alapjában véve igaz volt".
Kapcsolódó
A BBC News beszámolója szerint az újság szóvivője köszönetet mondott Heard "bátorságáért".
Depp ügyét júliusban tárgyalták a londoni királyi bíróságon. A bíró indoklásában közölte, hogy ítéletét az alperesek által felhozott 14 incidens vizsgálata és a felperes által előterjesztett, eltúlzott állítások figyelembe vételével hozta meg.
A Sun közleményében hangsúlyozta, hogy húsz éve áll ki a családban elszenvedett erőszak áldozatai mellett.
Depp nyáron, a tárgyalás utolsó napján ügyvédje útján közölte, hogy az eljárással a nevét akarta tisztázni - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta