Ahogy erősödik Törökország szerepe a tágabb európai térség energiaszektorában, úgy kell számolnia néhány olyan pluszberuházással, amelyekben Magyarország is jó példával jár elől - derült ki abból a nyilatkozatól, amelyet Fritsch László, a Magyar Földgáztároló Zrt. vezérigazgatója adott az Anadolu hírügynökségnek. Török területen fut a Tanap gázvezeték és itt érhet partot és juthat el a görög határra a tervezett orosz török áramlat vezeték is.
Ez elkerülhetetlenné teszi, hogy gáztároló kapacitásokat is kiépítsenek. Így válhat teljessé Törökország energiaelosztó központ szerepe. Fritsch rámutatott arra, hogy Törökországhoz és Görögországhoz a magyarországi tárolók vannak a legközelebb. Felmerült ugyan egy további tároló építésének lehetősége a határ közelében, de szabályozási okok miatt ezt a projektet feladták.
Földrajzi szempontból ugyan minden érintett ország nyitott a lehetőségre és más akadályok sem merültek fel, a jogi problémák azonban egyelőre lehetetlenné teszik ezt a fejlesztést - mondta a vezérigazgató. Európának javulnia kell a gáztárolás területén, és ha a török áramlat elkészül, akkor ehhez illeszkedően is bővíteni kell a kapacitásokat.
Ezt a vezetéket tovább kell építeni a görög határról és ki kell egészíteni tárolókkal is. Ugyanaz a helyzet, mint Ukrajna esetén, amely szintén jelentős gáztranzitot bonyolít le és ezzel egyidejűleg számottevő tárolói is vannak. A gáztárolás nyereséges üzlet, bár az energiaárak csökkenése mérsékelte a profitot. A térségben Macedóniának, Horvátországnak és Bosznia-Hercegovinának is jó lehetőségei vannak tározók kiépítésére.
A Magyar Földgáztároló Zrt. négy föld alatti tározót kezel, amelyek együttes kapacitása 4,5 milliárd köbméter. Ez megfelel a maximális téli szükségletek 55 százalékának.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint