A kormányzótanács, a piaci várakozásokkal összhangban, változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.
Az ECB közleménye szerint a kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy a bank irányadó kamatai legalább 2019 nyaráig a jelenlegi szintjükön maradnak, illetve addig, ameddig segítik, hogy az infláció középtávon továbbra is tartósan 2 százalék alatti, de ahhoz közeli legyen.
A hagyományostól eltérő monetáris politikai intézkedéseket illetően a kormányzótanácsnak az a szándéka, hogy az eszközvásárlási programban vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután is, hogy elkezdi az ECB irányadó kamatainak emelését, részben azért is, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.
Mario Draghi, az ECB elnöke a délután fél háromkor kezdődő sajtóértekezleten ismerteti a döntések hátterét.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el