A döntésről szóló, szombaton megjelent bírói közlemény előzetes szándékról szól a különleges szakértő kinevezésére. A döntést Donald Trump beadványának áttekintése, valamint az előterjesztett rendkívüli körülményeket figyelembe véve hozta meg a bíróság.
Donald Trump ügyvédei hétfőn a "kivételes körülményeket" jelölték meg fő indokul arra, hogy a nyomozóhatóság munkájának felügyeletére egy független harmadik fél kirendelését kérik. Beadványuk szerint az a döntés, miszerint a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) házkutatást tarthatott egy magáningatlanban csupán néhány hónappal a 2022-es félidős választások előtt, felvet politikai számításokat, ami "azt célozhatja, hogy megpróbálják a Republikánus Párt vezető hangját elhalkítani".
Szintén szombaton a Nemzeti Hírszerzés (National Intelligence) igazgatója, Avril Haines levélben tájékoztatta a kongresszus két bizottságának demokrata párti elnökeit, hogy ő és hivatalos személyek fogják bemutatni a "vezető törvényhozóknak" azokat a potenciális kockázatokat, amelyeket a Donald Trumpnál lefoglalt iratok jelentenek a nemzetbiztonságra nézve.
Az FBI titkolózik
Pénteken az amerikai igazságügy ugyan jórészt olvashatatlanná téve, de nyilvánosságra hozta a Donald Trump házában augusztus 8-án tartott házkutatásról készült eskü alatti dokumentumot. A nyilvánosságot egy bíró rendelte el, aki ugyanakkor engedélyezte a tartalom egy részének titokban tartását.
Az Igazságügyi Minisztérium pénteki lépését nagy várakozás előzte meg, mert sokan azt várták, hogy kiderülnek belőle részletek azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen nyomozati eljárás keretében kért és kapott az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) végzést a volt elnök floridai otthonának átkutatására.
A 38 oldalas, úgynevezett eskü alatt tett nyilatkozatot a házkutatást vezető FBI ügynök tette. A nyilvánosságra hozott nyilatkozat tartalmának nagyjából a fele nem olvasható, köztük az azt aláíró ügynök neve sem, ezért a dokumentum inkább megerősítésül szolgált arra, hogy olyan, Donald Trump hivatali idejéből származó, a hatóság szerint minősített iratokat kerestek, amelyek egy része már korábban visszakerült az amerikai állami levéltárhoz (National Archives and Records Administration).
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól