Még Theresa May belügyminiszterkedése idején, 2012-ben vezették be azt a szabályozást, mely szerint a brit felsőoktatásban tanuló külföldi fiatalok a diplomájuk megszerzése után még négy hónapot maradhatnak az országban.
Boris Johnson kormánya ezt az időszakot két évre bővíti ki, ettől remélve, hogy az ország népszerű továbbtanulási célpontja marad a külföldi, elsősorban tengerentúli diákoknak - írta a Telegraph híre nyomán a 444.hu.
Kapcsolódó
A tervek szerint az új szabály 2021-től lép életbe, és az alapképzés mellett a doktori, illetve posztdoktori képzésben résztvevőkre is vonatkozik. A lépést már üdvözölték a brit egyetemek, mivel mára komoly bevételi forrásukká vált a tengerentúli diákok toborzása.
Hasonló szabályozás volt érvényben 2012-ig, a kormány akkor szűkítette a tanulásutáni vízum időtartamát négy hónapra két évről.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál