A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó források szerint az euróövezeti államok júliusban 2,5 milliárd eurót utalnak a bajba jutott déli államnak, majd októberben további 500 millió eurót fizetnek. Az euróövezeti jegybankok ezen felül júliusban 1,5 milliárd eurót, míg októberben 500 milliárd eurót adnának Görögországnak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) augusztusban 1,8 milliárd eurót fizetne.
A hitelező szervezetek által alkotott, úgy nevezett trojka szakértői hétfő reggel adtak ki közleményt arról, hogy megállapodtak a görög hatóságokkal azokról az intézkedésekről, amelyekkel a hitelprogramban vállalt kiigazítási pályán lehet tartani a görög gazdaságot.
A trojka ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy számos bizonytalanság övezi az ország gazdasági kilátásait.
A nemzetközi hitelezői hármas 2010 óta 240 milliárd eurót fordított az eladósodott ország működőképességének fenntartásába. A támogatás fejében Görögországnak gyökeres gazdasági és társadalmi reformok bevezetése és állami vállalatok privatizálása mellett kellett elköteleznie magát.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető